Kulin Ferenc, Készenlét, Kölcsey Intézet – Argumentum, 2008, 348 p.

 

Kulin Ferenc „közírói” karakterének egyik legfontosabb sajátossága, hogy egy manapság talán kevésbé népszerűnek mondható gondolkodói alapállásról igyekszik korszerű és radikális következtetéseket levonni a magyar politikai és kulturális közélet állapotára és teendőire vonatkozóan. A posztmodern társadalom- és politika-filozófiák köztudottan óvakodnak például a szubjektum és a társadalom mibenlétére és viszonyára vonatkozó holisztikus „nagy elbeszélések” megalkotásától, mint ahogyan a „nemzet” vagy a „közösség” ósdinak, vagy a „spirituális” értékszempontok túlságosan metafizikusnak ható kategóriáitól is. Kulin Ferenc arra figyelmeztet, hogy az ideológiai elfogultság vádját kerülni igyekvő, állásfoglalás-mentes és leíró jellegű metodikák a tudás, a politika, a társadalom, a média újfajta rendszerviszonyai között abba a csapdába eshetnek, hogy – tudatosan vagy öntudatlanul, aktívan vagy hallgatásuk révén – kiszolgálójává válnak a minőségi tudást és a humánumot különféle érdekeknek vagy a gyakorlati hasznosságnak alárendelő, a kultúrát, a szellemi és lelki „érdekeket” végzetesen megrongáló hatalmi-manipulációs szerveződéseknek. A szerző ezért egyáltalán nem titkolja állásfoglalásainak szellemtörténeti beágyazottságát (ha tetszik: elfogultságait), ugyanakkor határozott kritikának veti alá azt a „konzervatív” szellemiséget is, amelynek egyszersmind örököseként szólal meg. Kritikája tehát egyszerre irányul a hagyományokat rongáló és a hagyományokat reflektálatlanul konzerválni akaró, azokat üres tradícióvá degradáló törekvések ellen.