Egy zöld, egy kék, egy sárga, egy piros, egy fehér, egy narancssárga. Hat kis pohár egy fém tartóban, színes pöttyök, kézzel festve, az üveg egyenetlen. Nincs két egyforma, a sárga mintásnak kicsit vékonyabb a széle, jobb lesz óvatosnak lenni.

Nagyapám temetése után hoztam el őket, mondhatnám, még sírba sem tették, de nem volt sír, nagyanyám nem akarta a hideg földben hagyni. Karácsony után halt meg, ilyenek ezek az öregek, egy bizonyos kor után nem bírják a telet. Amikor a vízsugarak elindultak, és a mélybe rántották a hamvakat, a közeli diófán megszólalt egy madár. Az egyik unokaöcsém szivárványt látott. Mindenki máshogy emlékezik.

Egy zöld, egy kék, egy sárga, egy piros, egy fehér, egy narancssárga. Hat kis pohár, nagyapám sosem ivott belőlük, még ünnepnapokon sem. Ha fröccs van, béke van, mondogatta. Hogy akkor mégis minek tartották, eszembe sem jutott megkérdezni. A nagyszülők egyik legnagyobb hibája, hogy korán mennek el, mire fel tudnám tenni a kérdéseket, már nincs kinek. Például a háborúról, ugye, papa? Hogy is volt, amikor elvittek, és csak évekkel később jöttél vissza? Hideg volt? Féltél? Tudtad, hogy egyszer még hazajössz? Ha igen, honnan? Sosem akartad feladni? Biztosan nem, ugye, papa? Emlékszel, mit mondtál, amikor lefutottam azt a versenyt, pedig mennyire utáltam? Ez az én unokám, sosem adja fel!

Egy zöld, egy kék, egy piros, egy fehér, egy narancssárga. Nem én törtem el a sárgát, papa, teljesen biztos. Anya volt az, láttam, virágot akart bele tenni, kertben szedett kis kék nefelejcset, a tavaszi elsőket, nem sokkal a születésnapod után. Pedig mondtam neki, hogy a sárgával vigyázzon, annak vékonyabb a széle. Nem baj, vázának pont jó lesz, nevetett mindentudóan, aztán eltörte. Egy hétig nem beszéltünk.

Onnantól kezdve senki nem nyúlhatott hozzájuk, még anya sem, sőt leginkább ő nem. A vendégek műanyag pohárból itták a rövidet, vagy viszkisből, mit bántam én. Takarítás előtt elcsomagoltam, dupla réteg papír, ahogy dukál, hősiesen szembenézve annak az egynek a hiányával. Ugyan már, mit tudtam akkor a hiányról?!

A következő költözéskor még megvoltak, egy zöld, egy kék, egy piros, egy fehér, egy narancssárga. Átvészelték a dobozokat, az ide-oda szállítást, hogy mi lesz, hogy lesz, és hogy lesz-e egyáltalán valahogy. Talán pont a polc miatt választottam ezt a lakást, masszív tölgy, szép széles, két sorban is elférnek egymás mögött a tányérok, poharak, pont úgy, ahogy abban a régi zöld szekrényben, elől a hétköznapiak, hátul az ünneplősek. Ez az én unokám, sosem adja fel!, hallottam újra a szavait az éjszakai csendben. A dobozok kiürítve, mindenki alszik. Én csak ünnepelni akartam, papa, az is olyan nagy baj? Tudom, fáradt voltam, nem kellett volna, különben is, ökör iszik magában.

Egy zöld, egy piros, egy fehér, egy narancssárga. És egy kék színű hiány. Talán nem túl nagy ár egy új életért.

A The Concise Oxford Dictionary első kiadása 1911-ben készült el, a jelenleg érvényes tizenkettedik pedig a centenáriuma évében, 2011-ben jelent meg. A „concise” azt jelenti, hogy tömör vagy tömörített, így az utolsó változat például csak 1728 oldalra rúg, szemben a teljes oxfordi angolszótár több mint huszonegyezrével. Az első kiadás érdekessége, hogy megjelenésekor már magában foglalta az S-Z-ig tartó részt, miközben a „nagytestvére” még el sem jutott addig a szakaszig.

Jómagam egy negyedik kiadással rendelkezem 1951-ből, amely bő 1500 lapon magyarázza a különböző angol szavak, kifejezések értelmét. Hogy pontosan hogy jutottam hozzá, az most nem érdekes, de a címoldalon fölül látható egy nehezen olvasható név – talán Schorosch vagy Schorsch, illetve ugyanazzal a folyóírással a „Summer 1954 / 22. 7. / in St. Peter’s Hall / Oxford” felirat. Az utolsó oldalon pedig egyetlen, még érdekesebb sor: Island of Iona. Ezt, már amennyire laikusként meg tudom ítélni, egy másik ember írta, ellentétben az előzővel golyóstollal.

Iona szigete, skót-gael nyelven Ì Chaluim Chille, egy alig tíz négyzetkilométeres földdarab nem messze Skócia partjaitól északnyugatra. Arról nevezetes, hogy 563-ban Szent Kolumba kolostort alapított rajta, és innen indult el társaival megtéríteni az akkor még pogány skótokat. Később jelentős temetkezési hely lett az ország uralkodói számára, többek között itt nyugszik a Shakespeare által ismertté tett Macbeth, a „Vörös király” is. De hagyjuk az ilyen ódon történeteket, hisz e szótárral kapcsolatban léteznek sokkal izgalmasabb legendák is.

Azt beszélik, hogy az 1911-es kiadásban még megtalálható néhány olyan szó, amelyeket a későbbiekből eltüntettek. Az én példányom 1072. oldalának jobboldali oszlopában például a row’lock (evezővilla) és a Rox’burghe (egy különleges könyvkötési módszer elnevezése) szavak után rögtön a roy’al (különböző, királyhoz, uralkodóhoz kötődő fogalmak) szócikk következik. Kissé különös, hogy a roxb… után azonnal a roy…-ra ugrik a könyv, érzésem szerint itt kimaradt néhány szó.

Ami nekem rögtön kiszúrta a szememet, az a roxolánok hiánya. Erről a szarmaták szövetségébe tartozó törzsről már Sztrabón is megemlékezett, és az i.e.-i 3. századtól az i.sz.-i 4. századig létező népcsoportot biztosan nem hagyták volna ki egy ilyen rangos műből. Vagy ott van Roxelana szultána, I. Nagy Szulejmán rutén származású felesége, tulajdonképpen társuralkodója, aki letette az alapjait az oszmán történelmet százharminc évig meghatározó „nők szultanátusa” nevű időszaknak. Gerardo Roxas y Arroyo, a Fülöp-szigetek ötödik elnökének édesapja is megérdemelt volna néhány sort.

Kutakodásom alapján nagyjából sikerült felfejtenem a hiányzó elemek legvalószínűbb okát. Meglepő módon a kulcsot a már említett Rox’burghe könyvkötészeti eljárás, pontosabban az azonos nevű hercegség adja, ahol kifejlesztették. Történt ugyanis, hogy amikor Anna királynő 1707-ben megalapította e címet, John Ker, Roxburghe első hercege titokban segítségére volt egy titkos szerelmi lak kialakításában birtokán, ahol a királynő rendszeresen hódolhatott leszbikus hajlamainak. A herceg által felajánlott kastélyt Roxfortnak hívták.

Amikor Henry John Innes-Ker, Roxburghe nyolcadik hercege kezébe vette a COD első kiadását, és meglátta, hogy a Roxfortról szóló szócikkbe rengeteg olyan intim, sőt kifejezetten illetlen részlet is bekerült, ami méltatlan mind szegény királynőhöz, aki tizenhét gyermeket szült a hazának, bár egyik sem érte meg a felnőttkort, mind egy olyan ősi nemesi családhoz, mint az övé, irdatlan haragra gerjedt. Minden tekintélyét és befolyását latba vetette, hogy a következő verziókból eltűnjön e kifogásolható tartalom, a tördelő viszont csak úgy tudott eleget tenni a kérésnek, hogy még egyéb szavak is száműzetésre kerültek. Ezek hagyományőrzésből azóta sem kerültek vissza, és nem is fognak.