Stampó

 

Egy zöld, egy kék, egy sárga, egy piros, egy fehér, egy narancssárga. Hat kis pohár egy fém tartóban, színes pöttyök, kézzel festve, az üveg egyenetlen. Nincs két egyforma, a sárga mintásnak kicsit vékonyabb a széle, jobb lesz óvatosnak lenni.

Nagyapám temetése után hoztam el őket, mondhatnám, még sírba sem tették, de nem volt sír, nagyanyám nem akarta a hideg földben hagyni. Karácsony után halt meg, ilyenek ezek az öregek, egy bizonyos kor után nem bírják a telet. Amikor a vízsugarak elindultak, és a mélybe rántották a hamvakat, a közeli diófán megszólalt egy madár. Az egyik unokaöcsém szivárványt látott. Mindenki máshogy emlékezik.

Egy zöld, egy kék, egy sárga, egy piros, egy fehér, egy narancssárga. Hat kis pohár, nagyapám sosem ivott belőlük, még ünnepnapokon sem. Ha fröccs van, béke van, mondogatta. Hogy akkor mégis minek tartották, eszembe sem jutott megkérdezni. A nagyszülők egyik legnagyobb hibája, hogy korán mennek el, mire fel tudnám tenni a kérdéseket, már nincs kinek. Például a háborúról, ugye, papa? Hogy is volt, amikor elvittek, és csak évekkel később jöttél vissza? Hideg volt? Féltél? Tudtad, hogy egyszer még hazajössz? Ha igen, honnan? Sosem akartad feladni? Biztosan nem, ugye, papa? Emlékszel, mit mondtál, amikor lefutottam azt a versenyt, pedig mennyire utáltam? Ez az én unokám, sosem adja fel!

Egy zöld, egy kék, egy piros, egy fehér, egy narancssárga. Nem én törtem el a sárgát, papa, teljesen biztos. Anya volt az, láttam, virágot akart bele tenni, kertben szedett kis kék nefelejcset, a tavaszi elsőket, nem sokkal a születésnapod után. Pedig mondtam neki, hogy a sárgával vigyázzon, annak vékonyabb a széle. Nem baj, vázának pont jó lesz, nevetett mindentudóan, aztán eltörte. Egy hétig nem beszéltünk.

Onnantól kezdve senki nem nyúlhatott hozzájuk, még anya sem, sőt leginkább ő nem. A vendégek műanyag pohárból itták a rövidet, vagy viszkisből, mit bántam én. Takarítás előtt elcsomagoltam, dupla réteg papír, ahogy dukál, hősiesen szembenézve annak az egynek a hiányával. Ugyan már, mit tudtam akkor a hiányról?!

A következő költözéskor még megvoltak, egy zöld, egy kék, egy piros, egy fehér, egy narancssárga. Átvészelték a dobozokat, az ide-oda szállítást, hogy mi lesz, hogy lesz, és hogy lesz-e egyáltalán valahogy. Talán pont a polc miatt választottam ezt a lakást, masszív tölgy, szép széles, két sorban is elférnek egymás mögött a tányérok, poharak, pont úgy, ahogy abban a régi zöld szekrényben, elől a hétköznapiak, hátul az ünneplősek. Ez az én unokám, sosem adja fel!, hallottam újra a szavait az éjszakai csendben. A dobozok kiürítve, mindenki alszik. Én csak ünnepelni akartam, papa, az is olyan nagy baj? Tudom, fáradt voltam, nem kellett volna, különben is, ökör iszik magában.

Egy zöld, egy piros, egy fehér, egy narancssárga. És egy kék színű hiány. Talán nem túl nagy ár egy új életért.

irodalmi félreolvasások 100., 101.

 

irodalmi félreolvasások 100.

csak lik az ének
(megbicsaklik)
*

ne hagyd hogy a csomagolás bevonja a figyelmed
(elvonja)
*

hideglelős szerkesztő
(felelős)
*

Enyvadó idő
(Hamvadó)
*

költészete újabb formaruhával gazdagodott
(fordulatokkal)
*

Virágmézeink alapjai
(Virágnézetünk)
*

az országos borivó verseny idei díjazottjai
(borversíró)
*

József Attila Intézettel mutatkozott be az új brit nagykövet
(idézettel)
*

Tesco hőseposza
(Tasso)
*

a világot vastag hőtakaró borította
(hó)
*

kiadványaikról a bukfencezők ajánlásaiból értesülhetünk
(bookstagramerek/bookfluencerek)
*

egy bevásárlóközpont mosdójában akart költőgázt szívni egy férfi akire rárobbant a vécéfülke
(töltőgázt)

 

irodalmi félreolvasások 101.

a türelem rozsdát terem
(rózsát)
*

az RTL színésznője kapcsolata végéről hallott
(vallott)
*

miért volt ildomos József Attila?
(időmilliomos)
*

amint válasz érkezik frissítjük sírásunkat
(írásunkat)
*

A munkásosztály a paradigmába megy
(paradicsomba)
*

veszélyes időjárási jelenség miatt adtak ki figyelmeztetést Vidróckira
(hat vármegyére)
*

Éljen a Csillagtúra – bemutatták drMáriás könyvét amelyből kiállítás is készült
(diktatúra)
*

Éljen a Diktatúra – bemutatták drMáriás könyvét amelyből kiáltás is készült
(kiállítás)
*

ilyen szép lány és még pártban?
(pártában)
*

ne maradj le semmiről: kövesd a kedvenc szeretőidet
(szerzőidet)
*

elkészült az app ami mentővé teszi a költészetet
(menővé)
*

különös módszerrel lehet megkerülni a chatbotokba épített biztonsági korlátokat: verésekkel
(versekkel)

 

(Illusztráció: Natalia Shaykina: The Connoisseur’s Table – Wine and Harvest, 2023)

A csend isteni dimenziói

Csendül-e bennünk a csend? – és éppen szavakon keresztül? Hány és hány aspektus, rezdülés, létállapot, metafizikai sík és találkozás, mennyi-mennyi érzelem merül föl bennünk a fogalom kapcsán, mely valamiképp, avagy végső soron – az istenséghez kapcsolódik. A Cédrus Művészeti Alapítvány átfogó, egészen egyedi ciklusokba rendeződő antológiája olyan szellemi-lelki utazásra hívja az olvasót, amely biztosan megváltoztatja, gazdagítja, inspirálja eddigi szemléletét a témában, hiszen „titokzatos módon hatol antennás lelkekbe” – ahogyan azt Fodor Miklós költő, az egyik szerkesztő írja a kötet előszavában. A szál a csend felől a lét szakralitásán át Isten felé szövődik a naputas költők által.

 

A könyv 17 tematikus egységre tagolódik, a szerzők tehát nem kiemelt blokkokban, hanem a ciklusokhoz kapcsolódóan sorolódnak. Néhány ezek közül: Csendet remél, szorong, fáj, szótól fosztódik, A Csend látomása, Miközben szemlélődik, sugallat, látomás éri, Angyali lény, másvilági szerzet térül, jelet hagy, Istennel, Csenddel, szentséggel telik.
Egyértelmű, hogy látens végpontként a szakralitás mezeje áll előttünk. A mélység, a kozmosz már az elején kísért, de folytonos feszültségben várjuk a kaleidoszkópszerű felvillanásokat. Csenddé válni, megérezni a világba szövődött csendet, ahol a test csak akadály. Két csend között létezni, megtapasztalni a szerelem kegyetlen, menekülő csendjét („Ne szeress annyira”). S ott áll a mondat, a keleti bölcselet esszenciája: „Csak akkor szólj, ha amit mondani akarsz, szebb mint a csend”. A 400 oldalas versgyűjtemény minden egyes sorával belekerülünk a világmindenség spiráljába. A hangos és a kéreg alatti némaság éppúgy megjelenik, mint a zaj utáni, a nagypéntek előtti, avagy „mindig tovább nyújtható” csend. Fölsejlik a remény, a feltámadás, a kimondhatatlan, a megnevezhetetlen – mégis megnevezve, mert bennünk rezonál.
A teremtés előtti csend megint más dimenziót teremt. Apokalipszis, angyalok, végtelen és a szentségtörés botránya. A szeretetlenség, a kövek kínzó magánya, csöndes roppanások, melyek egyszerre nyelnek el mindent éppúgy megjelennek, mint a szemlélődés, a lélek és a bölcsesség csöndje. S mikor „szemetesből csendre vadászunk”, ott terem a gondolat adventje, s Isten szól: Csend legyen, s ez a kezdet…Mi mást jelenthet még ez a szó az isteni perspektívában? A költő válaszol: csapda, vigasz, anyanyelv, szabadság, menedék, titok, gondolattól mentes ima, a szó temetője – többek között. S méltónak lenni az isteni csöndre, mit jelent?
Közeledünk és távolodunk, a tenger szól a háttérben, megérint a szerelem, mely a csend virágzása, könyörgés és kékség, vakító fehérség és „apai áldó ujjak gyermekfejen”. A túlvilág nem távolság, jelen: elhagyatottság és Jézust dajkáló csendlátomás.
A szavak mögött keressük a láthatatlant, halhatatlant, mégis a szavakban, az igében lelünk rá újra és újra. De csak hogyha megérint. Esélyünk van a növények, súlytalanság, a sóvárgás, a semmi által. S akkor: „Ami felszakad, némán szakad / Ami csend, tovább csendül.” A szavak mögött is. „Vadászkutyák hangtalan sírásában”, papírsárkányok lebegésében, a halál sugallatában, szilenciumban.Itt a „mába boldoguló hallgatagság” néma bölcsessége megérint, az abszolútum inspirál, az angyalok jelen vannak. A csend csalogányának is időre van szüksége azonban, addig sóhajt, kopog, s templomba jár, a katedrálisok szakrális terében, az „áldozás előtti csendben”, míg meg nem érkezik a válasz. Mert az elnyomott kiáltások mögött ott az ember, „én vagyok” csend – mondja ki végül a költő.

Bélyegkép: Klee: Ad Parnassum

 

 

Száműzött szavak

 

A The Concise Oxford Dictionary első kiadása 1911-ben készült el, a jelenleg érvényes tizenkettedik pedig a centenáriuma évében, 2011-ben jelent meg. A „concise” azt jelenti, hogy tömör vagy tömörített, így az utolsó változat például csak 1728 oldalra rúg, szemben a teljes oxfordi angolszótár több mint huszonegyezrével. Az első kiadás érdekessége, hogy megjelenésekor már magában foglalta az S-Z-ig tartó részt, miközben a „nagytestvére” még el sem jutott addig a szakaszig.

Jómagam egy negyedik kiadással rendelkezem 1951-ből, amely bő 1500 lapon magyarázza a különböző angol szavak, kifejezések értelmét. Hogy pontosan hogy jutottam hozzá, az most nem érdekes, de a címoldalon fölül látható egy nehezen olvasható név – talán Schorosch vagy Schorsch, illetve ugyanazzal a folyóírással a „Summer 1954 / 22. 7. / in St. Peter’s Hall / Oxford” felirat. Az utolsó oldalon pedig egyetlen, még érdekesebb sor: Island of Iona. Ezt, már amennyire laikusként meg tudom ítélni, egy másik ember írta, ellentétben az előzővel golyóstollal.

Iona szigete, skót-gael nyelven Ì Chaluim Chille, egy alig tíz négyzetkilométeres földdarab nem messze Skócia partjaitól északnyugatra. Arról nevezetes, hogy 563-ban Szent Kolumba kolostort alapított rajta, és innen indult el társaival megtéríteni az akkor még pogány skótokat. Később jelentős temetkezési hely lett az ország uralkodói számára, többek között itt nyugszik a Shakespeare által ismertté tett Macbeth, a „Vörös király” is. De hagyjuk az ilyen ódon történeteket, hisz e szótárral kapcsolatban léteznek sokkal izgalmasabb legendák is.

Azt beszélik, hogy az 1911-es kiadásban még megtalálható néhány olyan szó, amelyeket a későbbiekből eltüntettek. Az én példányom 1072. oldalának jobboldali oszlopában például a row’lock (evezővilla) és a Rox’burghe (egy különleges könyvkötési módszer elnevezése) szavak után rögtön a roy’al (különböző, királyhoz, uralkodóhoz kötődő fogalmak) szócikk következik. Kissé különös, hogy a roxb… után azonnal a roy…-ra ugrik a könyv, érzésem szerint itt kimaradt néhány szó.

Ami nekem rögtön kiszúrta a szememet, az a roxolánok hiánya. Erről a szarmaták szövetségébe tartozó törzsről már Sztrabón is megemlékezett, és az i.e.-i 3. századtól az i.sz.-i 4. századig létező népcsoportot biztosan nem hagyták volna ki egy ilyen rangos műből. Vagy ott van Roxelana szultána, I. Nagy Szulejmán rutén származású felesége, tulajdonképpen társuralkodója, aki letette az alapjait az oszmán történelmet százharminc évig meghatározó „nők szultanátusa” nevű időszaknak. Gerardo Roxas y Arroyo, a Fülöp-szigetek ötödik elnökének édesapja is megérdemelt volna néhány sort.

Kutakodásom alapján nagyjából sikerült felfejtenem a hiányzó elemek legvalószínűbb okát. Meglepő módon a kulcsot a már említett Rox’burghe könyvkötészeti eljárás, pontosabban az azonos nevű hercegség adja, ahol kifejlesztették. Történt ugyanis, hogy amikor Anna királynő 1707-ben megalapította e címet, John Ker, Roxburghe első hercege titokban segítségére volt egy titkos szerelmi lak kialakításában birtokán, ahol a királynő rendszeresen hódolhatott leszbikus hajlamainak. A herceg által felajánlott kastélyt Roxfortnak hívták.

Amikor Henry John Innes-Ker, Roxburghe nyolcadik hercege kezébe vette a COD első kiadását, és meglátta, hogy a Roxfortról szóló szócikkbe rengeteg olyan intim, sőt kifejezetten illetlen részlet is bekerült, ami méltatlan mind szegény királynőhöz, aki tizenhét gyermeket szült a hazának, bár egyik sem érte meg a felnőttkort, mind egy olyan ősi nemesi családhoz, mint az övé, irdatlan haragra gerjedt. Minden tekintélyét és befolyását latba vetette, hogy a következő verziókból eltűnjön e kifogásolható tartalom, a tördelő viszont csak úgy tudott eleget tenni a kérésnek, hogy még egyéb szavak is száműzetésre kerültek. Ezek hagyományőrzésből azóta sem kerültek vissza, és nem is fognak.

ERDŐ A KERTBEN; DOMBORZAT VÁLTOZÁS; AZ UTOLSÓ GOLGOTAVIRÁG

 

ERDŐ A KERTBEN

Aphrodite közeleg, kezében majoranna,
kakukkfű és más fűszerek, homlokát a lombok
árnyékába rejti, s ahogy kikönyökölök
az ablakon, a fák közötti zöld hullámokon
látom, bújócskázik a fény a levélrések között.
Megvillan a törékeny test körvonala a
párás derengésben, s míg hajladozva keresi
az ültetésre alkalmas helyet, leomló haja
megkapaszkodik az ágakon, várja, hogy a
madarak fészküket béleljék a puha szálakkal,
várja, hogy a mezítelen sötétség felszívódjon
a fűcsomókból szőtt selyemágyon.
Álmomban árnyékliliomok mellett baktatok;
változik a szín, már csak angyal-másolatok
vannak és nedvüket vesztett csillagok.

Gazdátlan erdőbe tévedtem, eltűnt katona-
sírok között járok, de a reggeli fél-sötétben
még látom a nyomokat; itt járt a habok
szülötte, virágzó loncok varázslólánya.

 

DOMBORZAT VÁLTOZÁS

Egész közel engeded magad
a leminősítési zónához, a terepen
csak te vagy egyedül, te, az egyszerű
munkás, ki kertedben hol itt, hol ott
lapátolsz hegyet, mert nem nyughatsz
ebben a villanásnyi létben, nem tudsz
mit kezdeni erős hiteddel, csak ketreced
óriás homokozójában tudsz ég felé
emelni több földnyi emeletet.

Itt szűröd át az időt a homokon,
kezedben tarackgyökér győzelmi lobogó
helyett, itt fogsz ellenhősként megöregedni,
s már inkább lennél homokszem a kupacon,
vagy egy szépen csiszolt kődarab valahol
a kerti utakon, mert már nem lehetsz
a vizek királya sem… ügyetlen halász voltál,
a zsákmányt mindig átengedted másnak.
Most már nincs kedved a folyó felé menni,
nem látod a kedvező áramlás jeleit.

Inkább ott maradsz saját domb-teremtményed
árnyékában, s ha munka közben lótücsköt
találsz a komposztban, elmélázol egy kicsit,
mert szépnek találod a szörnyeteget, ki most
általad lesz vesztes a nem-történésben.

 

AZ UTOLSÓ GOLGOTAVIRÁG

Ma nem olvastam verseidet,
s nem diktáltál semmit az utolsó
vizit után, ma törékeny sziklába
vertem a szeget, kitisztítottam a
folyómedreket, leengedtem a
tengerek vizét, az ég színes ernyőjéről
lefestettem a feketét, hogy ne üljön
válladra a sötét, s vázába raktam
neked a kertből az utolsó golgotavirágot,
hogy magadhoz szelídítsed a keresztet.

Ma árnyékomból kabátot szabtam
neked, s az ódák mennyei magasságából
átküldtem arcodra egy fényköteget.
Ma tárgyalást folytattam a szabadság
szellemével, s elrendeltem, hogy magán-
zárkád érckupoláján nyissa meg a mennyezetet.

Ma rádöbbentem, mennyire nehéz
a látszat valóságát hazudni, nyitott
tenyerem hiába várja az érintés örömét,
Isten arcáról nem tudom leolvasni a jelet.

 

(Illusztráció: Claude Monet: Impresin, sol naciente, 1872)

A Sohatenger kalóza; Némán kiáltok

 

A Sohatenger kalóza

Egy tenger az elmém és rajta tudatom a hajó;
fedélzetén ezernyi kalóz (a jobb fajtából való),
akik alatt mérföldeken át reng a súlyos gálya,
s élükön én: a kéretlen gondolatok kapitánya.

Figyelem, hogy milyen lények úszkálnak alant;
olykor erősebben szólít a kíváncsiság és kaland,
máskor mégis felém gyűrűzik a hullámverő átok,
aminek őrlő habjától a fehér horizontig sem látok.

Útonállónak hisznek, pedig csupán utazó vagyok,
akit hűen vezérelnek a lelkében fölgyúló csillagok,
noha összesúgva kuncognak néha borús kedvemen,
amíg felhőként ringok el ezen a sosemvolt tengeren.

Így körözök fejemben, mígnem a világnak végén:
ennek az óriási bakelitkorongnak egyik vízesésén
le nem sodródom az örvénylő és fuldokló mélybe,
vadászva az álmok rég elvesztett kincsesszigetére…

 

Némán kiáltok

Nem tudom én, lennék Lucifer,
Mefisztó, a halhatatlan Koscsej;
lennék szentéletű, jámbor apostol
vagy kocsmaszagú, utolsó korhely
vagy lépnék szövetségre a pokollal
s az alvilágnak mindenféle lényével,
csak hadd felejtsek; csak hadd teljen
csordultig szívem ismét égi békével.

Csak ismerném azt az ősrégi tekercseket
vagy boszorkánykönyvet, miben a válasz
ott lapul kérdéseimre, hogy az élet többé
ne legyen ennyire üres, kiégett és száraz,
és ne tapossák le a sivatagban lassan
nyíló, egyetlenegy harmatos virágot –
csak visszavarrhatnám minden bús kebelbe
a lelket, amit a Sors szikéje onnét kivágott…!

Lennék a Sátán szolgája, az Ördög hegedűse;
Paganini, Tartini, Twardowski úr vagy Faust
vagy Gábor arkangyal az Ítéletnap kürtjével,
hogy az igazságot, amely eddig mélyen aludt,
felébresszem végre s az ember magához térjen,
ne pedig ebben a síri csöndben, vérző foggal
s körömmel kelljen saját húsomat kitépnem!

Lennék Belzebub katonája, Lilith hitvese
vagy Fafnir, a kapzsi, elvarázsolt sárkány;
lennék a fekete halál, végigsöpörve a bolygó
valamennyi méltatlan, mocskos bordélyházán,
és démoni atomfelhő, amely kiirtja az önzést,
a kínt, a hazugságot, a tébolyt és vad szennyet,
majd mindennek a végén a hajnali napkorong,
amely forró sugaraival ad a túlélőknek enyhet.

Hoznék özönvizet, tűzesőt, zivatart, leprát,
sáskajárást vagy bármilyen tomboló káoszt,
hogy lássuk meg a bűnt, ne aköré szőjünk
álságos, dadogó kifogást és csalfa pátoszt,
de nem jön ki a szó s nyelvem cethalfarka
tehetetlenül csapkod, amíg a borzasztó átok
a Földhöz láncol, én pedig jobb híján szaggatott
májjal, sebzett oldalbordával, így: némán kiáltok.

 

(Illusztráció: Giles Ward: North Atlantic Herring)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info